Témakör |
Sorszám |
Megjelent |
Kibővült |
Fordította |
1995 júliusa előtt |
1995. szeptember |
Az álom azon útvonalak egyike, melynek során az agy és szív mélye - együtthangzásban - beszélnek a tudathoz. Mi, és más idegenek, olyan megszorítás alatt állunk, hogy nem mutathatjuk be magunkat az embereknek olyan módon, hogy áthághatatlanok legyünk. Igen és nem, bizonyára ott vagyunk. Ilyen módon azok az emberek, akik kényelmetlenül érzik magukat a jelenlétünkkel kapcsolatban, bebiztosíthatják magukat arról, hogy nem ez a helyzet. De emellett azok, akik áhítoznak a jelenlétünkre, is megnyugtathatják magukat afelől, hogy nem - ahogy mondanátok - álmodnak. Viszont akik meg annyira áhítoznak, hogy teljes kontaktust szeretnének, még azok sincsenek tisztában azzal, mennyire megrázkódtató lesz is ez, még a beavatottak számára is. Néhány ember, túl gyors alkalmazkodásra kényszerítve, megőrülne.
Sok kontakta a látogatásaira egy álomként emlékezik vissza, mivel a felidézés egy félálomszerű állapotban kezdődik, egy olyan időszakban, amikor valaki éppen az elalvás vagy a felébredés határán van. Mindamellett, vannak jellegzetességek, amelyek a felidézést egy álomtól megkülönböztetik. Itt az álom életszerűnek tűnik, nagyon valóságosnak, és magában foglal olyan elemeket, amelyek álmokban egyébként nem szerepelnek, úgymint hangokat és szagokat. Ezek az álmok többnyire olyan életszerűek, hogy felébresztik a szendergő kontaktát. Amennyiben a kapcsolatba került biztos az idegen jelenlét koncepciójának dolgában, akkor mélyebbre fog leásni a tudatalattijába, hogy előhozza a történetet, sokan viszont egyszerűen az álom milétében hagyják a felidézést, mert ily módon az emlékezés kevésbé rémisztő. Hogyan lehetett volna valóság? Hiszen csak egy álom volt!